A múlt mindig megszépül?

A nagy falióra

A tabletta

Eszpresszó

Fiaim, inkább együtt...

Foci – vallás

Gondviselés, hét perc alatt...

Ima a lét Inszomniájában

Őszi illatok ellen tüntetek!

Szántóföldbe elrejtett „Isten országa"

Téli falevél

Vagyok talentuma

Változás

 

Egy gomb hét története

 Superbia - gazdám pocakos
ingjéről majd lepattanok
hiába, hiú s mi több büszke is
önmaga szégyenét semmi sem fedi.

Avaritia – uram zsugori
szűkzsebét kényszerből bezárom
hiába, kapzsi mód lyukamba szorulva
féltő javait gondosan oltalmazva.

Luxuria – hölgyem élvhajhász
vágyai köntösén szerepem hasztalan
hiába, élvezet és gyönyör
áttetsző selymein bájai öröm.

Invidia - ürgém ínséges
rosszmájú gúnyáján hangos a káröröm
hiába, fukar és féltékeny
nehezen viseli ha látja ékségem.

Gula – főnököm féktelen
koplaló rongyára még sosem varrtak fel
hiába, étvágy és szomj
falánk abroszán mit keres a gomb?
Ira – felségem dühös
sértett palástja szállakat szakít
hiába, bosszúság és méreg
uraság nem tűr foszlott cérna véget.

Acedia – emberem piszmogó
lajhári bundáján  már nem vagyok divat
hiába, ki jót tenni lusta és léha
elveszett magamat keresni mihaszna?

  Biró Attila
Kökös, 2013. június 16.

 

 Bíró Attila - Isten éltessen minden magyar embert!

Mit kell tennem, hogy ma március tizenötödikén, legalább ma ne legyek képmutató? Emlékezzek?

Először es emlékezzek vissza, hogy a tavaly hova a csudába raktam azt a piros-fehér-zöld kokárdát, mert nekem úgy-e van más színű es. Jut eszembe, a fiókba kell legyen, me’ valamikor az ősszel hirtelen a kezembe került, s el is határoztam magam, hogy valahova szemeleibe’ kell rakjam, legalább a vitrinbe, hogy örökké lássam. Elékerül, s s most má’n csak az kellene eszem bejusson, hogy a biztostűt hol es szoktuk tartani. Fel es tűzöm rendesen a nagykabátra, s a verondába a nagy tűkör előtt nézem magam, me’ ami szép a magyar! Ha nem csal az emlékezőképességem, akkor jó, mert úgy tudom, hogy legelőször Szendrey Júlia tűzte ki Petőfi mellire az olasz színeket.

Ennél a pontnál már a nevekre kezdek emlékezni. A nagy nevekre. Kossuth, Jókai, Bem s lélekben fejet hajtok az „ifjak” előtt. Eleget töröm az agyam, de a nevek sehogy sem akarnak eléjönni, pedig itt van a nyelvem hegyin. De ne törődj me’, mindjárt ott vagyok az ünnepségen, s ott idén es felsorolják a fontosabbakat.

Majdnem elsőnek értem ide, mert még most szerelik fel a zászlókot. Hej, drága jóistenem, milyen szépen es lengeti ez a tavaszi nemer. Szoktam es mondogatni, hogy ennek ott a helye egész esztendőben! Jut eszembe, mostanában valami, mitomén milyen zászlót lobogtatnak, híresztelnek jobbra-balra. Ejsze most találták ki a színeit, me’ a se nem a miénk, se nem az övék. Addig gyönyörködök a zászlókba, hogy a Janipista fia meg es kezdte a szavalatát. Ügyes gyermek, még a végin pap lesz belőle.

Odafigyelek rendesen, me’ úgy „talpra” szólított münköt, ahogy a megvan írva. Meghallgatom a szavalatot, s én es dúdolom magamba’ a 48-as énekeket. Emlékszem az összesre. Takaráskor s szénahordáskor es folyton ezeket fütyörészem. Hát még szép, hogy ezekre ne emlékezzek?

Menetközben szemügyre veszem a szépséget, a Juci leányát, székelyruhába. No, azt ha látnátok. Nem mondom, me’ pünkösdkor es, s szüreti bálkor es fel szokta venni, de ma osztán szép. Ami szép a magyar! A hajába úgy bé van fonfa az a szép szallag, hogy olyant a Duna tévé es ritkán mutat. No addig-addig nézegetem, hogy a himnuszt es elkezdte a kántor. Most én es kihúzom magamot, me’ ezt csak így érdemes fúni. A szemem megtelik könnyel, pedig a sírás fehérnépdolog, de ami szép a magyar!

Most hogy lejárt, s meg es fáztam egy cseppet, elindulok én es. Hazafelé aszongya a komám e má’ szép vót. Mondom én, ami szép a magyar! Osztán hallod-e,  ha má’ fel es öltöztem rendesen, s ez a nap es erre van szánva, gyere igyunk meg valamit!

Egészséget! Isten éltessen minden magyar embert!

 

Bíró Attila - Hitvallás önmagamnak

Hiszek abban az Isten adta életben, amely a végtelen univerzum, vakító sötétjéből ősi titok módjára pattan ki s otthonát leli a mindenkori anyák méhében. Abban, amely magában rejti a szín tiszta igazságot, és amely soha nem ismert halált.

Hiszek abban az Isten adta énemben, amely megismételhetetlen, s amely magában őrzi a szándékot, az igazság megismerésére, a szabadság megélésére és a szépség megteremtésére.

Hiszek abban, ami isteni az emberben, a lélekben, amely sugarával be tud ragyogni a fénytelen gonoszság világába, s amely képes megvilágítani a szenvedés értelmét, szükségességét.

Hiszek abban az összetett magasabb rendű csodában, ami értelem, s amely naponta új- s új tüzet lop a menyből, hogy tulajdon önmagát lássa.   Hogy visszaadja célját a tegnap elvesztett perceknek, s közelebb hozza a holnap álmait.

Hiszek abban a láthatatlan erőben, ami szeretet, s amely mindenekfölött „Önmagáért” van! Uralma égen és földön, közel és távol, a látható és láthatatlanban, egy és oszthatatlan. Ámen.

 

Bíró Attila - Napi program

Ma reggel is akadt néhány dolog, amit el kell intézzek, meg kell oldjak. Jut eszembe – ahhoz, hogy holnap reggel is az maradhassak, aki ma vagyok, ahhoz feltétlenül egy „pár” dolgot el kell rendezzek magamban. Például: harag, szenvedés, bosszúság, türelmetlenség, irigység, aggodalom, megaláztatás, hazugság, rémület, dulakodás, zsarnokság, baj, szégyen, megpróbáltatás, gyötrelem, düh, indulat, felelőtlenség, nyűg, ártalom, sötétség, küzdelem, elmúlás, pánik, méreg, féltékenység, gyalázat, rizikó, szegénység, bánat, reménytelenség, unalom, hitetlenség, félelem, fájdalom, gyatraság, kín, veszedelem, összeesküvés, kilátástalanság, keserűség, megsemmisülés, bánkódás, fennakadás, szemét, veszteség, felháborodás, vész, fogyatkozás, betegség, iszonyat, dilemma, háború, vér, csalódás, frusztráció, kiábrándulás, tévedés, pimaszság, romlottság, gondatlanság, kockázat, ellenség, kötekedés, éhség, járvány, bökkenő, ócskaság, közömbösség, hitványság, értéktelenség, függőség, hulladék, idegesség, nyugtalanság, gyengeség, zaklatottság, provokáció, harc, bukás, elnyomás, enyészet, zuhanás és halál.

Nos, sietnem kell, mert rövid a nap.

 

Bíró Attila - A kétségbeesett
2011. 08. 26.

Ó, könnyek, bánat, esengés, ima!
És újra panasz! Mindig könnyek, könnyek!
Én boldogtalan, mi lesz már velem?...

(Kaffka Margit: A kétségbeesett)

Megbénult tekintetekkel, tehetetlen tenni akarással tapadok rá a képernyő poros felületére. Újságok hasábjait betűzöm, s mély sajnálattal gondolok a fekete kontinens többszázezer éhező gyermekére. Éhségtől csikorgó gyomor keserű szájíze, homokkal teli száj cserepes némasága, őrületbe kergető fogfájás sikító ordítása, s Isten a megmondója, hogy még mennyi kín, mennyi szenvedés. Ott ülnek, ott könnyeznek, ott imádkoznak, s reménykednek, hogy holnap is felragyog a nap...

Aztán itt vagyok én, vagy akár te is lehetnél az, aki kétségbeesetten, némi önsajnálattal panaszolja el mindennapjait rég nem látott ismerősének. Tudod, jól vagyok, csak az a gond, hogy... – és aztán a panaszok listája a végtelenségig sorolódik. Nincs határa, csak újabb és újabb siránkozás, esengés, fölösleges nyavalygás. A megszokott és berögződött hitetlen kérdés, hogy: mi lesz velem? Oly kilátástalan a helyzet!

Igen, úgy látom, hogy szokásunkká vált az értelmetlen panaszkodás és egy kicsit el is játszadozunk vele. Elkényeztetett, kényelmes „gondjaink" között talán időnk sem marad arra, hogy másokkal is törődjünk. Vagy gondoljunk Istenre, arra a jóságra és gondviselésre, ami minden egyes nap végigkíséri életünket. Egy parányi hittel pótolni kétségbeesettségünket, stresszes perceinket reménnyel feltölteni, s bízni abban, hogy a jó Isten megóvja életünket. Te látod-e ennek értelmét? Én igen! És meg vagyok győződve, hogy ez az Istenbe vetett hit, remény és bizalom fogja megmenteni – nemcsak a fekete kontinens lakóit, hanem mindannyiunk kétségbeesett életét is.

 

Bíró Attila - A múlt mindig megszépül?
2012. 03. 24.

A bibliai Mózes negyvenévnyi pusztai vándorlása során, vélhetőleg gyakran találkozott népe részéről olyan kérdésekkel és problémákkal, melyek bizony nem csak elgondolkoztatták, hanem kétségbe ejtették és elbátortalanították, sőt, nem egyszer emiatt megkérdőjelezte saját prófétaságának hitelességét is. A pusztai körülmények, az otthontalanság, a folyton úton levés, az ismeretlen vidékek bizonytalansága miatt a nép, Izrael többször zúgolódik, elégedetlenkedik és háborog Mózes ellen, és siránkozik az Úrnak. A 4Móz 11 fejezetben is egy ehhez hasonló jelenet van megörökítve, amikor nemcsak zúgolódik és siránkozik, hanem egyenesen visszakívánkozik Egyiptomba!!! A megnevezett helyen épp az a gond, hogy a nép a mannát megunva ismét húst követel magának. „Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül."

Mi kellett történjék ahhoz, hogy a nép, vagy egyáltalán bárki visszakívánkozzon a nyomorúságba, az elnyomottságba? Milyen körülmény alakulhatott ki, amelyből az ember a fogságba és a megaláztatásba kívánkozik? Hogyan lehet eljutni addig, amikor már a lehető legrosszabb életre áhítozik valaki?

Hála legyen a jó Istennek, hogy én rövid ideig, alig gyermekként éltem meg a múlt rendszer kegyetlen időszakát! DE, mind a mai napig nem tudom megérteni azokat az embereket, akik huszonkét év után is visszaáhítoznak, visszavágynak egy életellenes, kegyetlenségeitől ordító, elképesztő horrorisztikus időszakba. Mi történhet ma, amikor arról beszél valaki, hogy „bizony, akkor jobb volt!" Hogyan lehet eljutni addig, amikor a „mannát" megutálva, porcióra szabott olcsó felvágottért újból órákat állna sort egy pókhálóval bérelt, kongó üzlet előtt?

A kérdések sorát nem folytatom, hanem e helyett inkább reménykedem abban, hogy a ma élő Mózesek nem esnek kétségbe, nem bátortalanodnak el, és nem kérdőjelezik meg munkájuk hitelességét. Hiszek és reménykedek abban, hogy a mindenható, jó Isten egyszer bennünket is elvezet arra a földre, ahol a lélek mezején isteni forrásra találunk, s a mennyei eledelt majszolva, háladalt dudorászhatunk Neki.

 

Bíró Attila: A nagy falióra
2011. 04. 16.

A nagy falióra ütemes kattogása a legcsodálatosabb zenemű. Egy zenekar hangszeresei a háttérben koncentráló dobos ritmusára építik fel bejátszásaikat. Ettől válik egyé, egésszé a darab. A nagy falióra az idő melódiáját ritmizálja. Aztán erre a ritmusra épül fel a mindennapok dallama. A maga összetett, gyönyörű és drámai hangfoszlányaival. A hangszereket – melyek szólnak ugyan –, nem minden esetben mi magunk hangoljuk fel, azonban ismerősek a hangok, a futamok és a dallamrészletek.

Nem tudom, melyik hangszer játssza a gyereksírást és melyik az önfeledt nevetést. Furcsa hanghatás a zokogás közbeni levegő-kapkodás, és furcsa egy-egy fájdalmas sóhajtás is. Hallani egyhangúságot és lelkendezést is. Olykor beépülnek magas és mély hangok: egy elcsattant pofon, az azt követő éles sikítás vagy pedig egy könnyed simogatás érzékeny sercegése. Aztán hallani lehet: kacagást és sírást, ujjongást és panaszt, dicséretet és korholást, áldást és átkot, és ki tudná felsorolni, hogy még mennyi mindent lehet hallani egy-egy tovatűnő nap alatt! Pörögnek az események, egymás szavába vágnak az újabb és újabb történések. Egyszóval rohan az élet, s benne az ember. De a nagy falióra ütemes kattogása egy cseppet sem változik. Őt az idő rabszolgálójává találták ki. Erre az ütemes kattogásra épülnek fel a nappalok és éjszakák.

Egy-egy ilyen zeneművet minden nap át lehet írni, újra lehet hangszerelni. Isten úgy adta, hogy magunk döntsük el, milyen zenét akarunk hallgatni és megélni. Magunk döntsük el, hogy milyen hangszeren játsszunk, és összetett akkordjaink hogyan csengjenek. Tőlünk függ: a napi slágerek lelkünk húrjain pendülnek-e, mások szívesen hallgatják-e, vagy pedig menekülünk a fülsüketítő, disszonáns, életellenes, hamis hangok elől. Az Úristen egyetlen dolgot határozott és szabott meg nekünk: a ritmust. A ritmust, mely az idő dimenziójából képtelen kilépni, s melyet nekünk is követnünk kell.

Élj úgy e múlandó időben, zenélj olyat a nagy falióra ütemes kattogására, hogy te is, a körülötted lévők, és Isten is szívesen „dúdolja" azt!

 

Bíró Attila - A tabletta
2012. 01. 22.

Képzeld el! Piacra dobtak egy hiper-szuper, agyserkentő gyógyszertablettát.Kicsi az egész, akár csak ünnepi fehéringed gombja, és könnyen hozzá lehetjutni. Viszonylag kevés pénzből egy egész maroknyit adnak, s amikor bevetted,néhány másodperc alatt érezheted is hiper-szuper hatását, 24 órán keresztül.Annyira megnöveli az agy kapacitásának működését, hogy a jelenlegi néhányszázalék helyett, teljes mértékben, talán 100 %-os teljesítményre lesz képes.

El tudod képzelni mit jelent ez? Egyik percről a másikra zseni lehetbelőled! Minderre alkalmas lehetsz. Egy időben ezer dologra tudsz koncentrálni.Miközben olvasod a lexikonokat, ez idő alatt különböző logaritmusokat számolszki. Az agy millió információt képes befogadni, tárolni, és hiánytalanulbármikor visszaadni. Vezetés közben üzleti ügyeidet tökéletesen lebonyolítod,de nem feledkezel meg a munkahelyeden felgyűlt iratok határidejéről sem. Azebéd ideje alatt kiszámolod a jövőd rizikófaktorait, s már előre látod anemzetközi piacgazdaság alakulását. Nos, sorolni lehetne még, mekkora karriertlehet így befutni, mennyi pénzt, vagyont lehetne felhalmozni. Siker,népszerűség, elismerés, tisztség, rang, hatalom...

DE, ennek a tablettának, csodagyógyszernek, egyetlen komoly, ártalmasmellékhatása van: kiszámíthatatlanul megrövidíti az életet. Minden egyes pirulaa megterhelt és lestrapált, kifárasztott agyat akár egy héttel, egy hónappalvagy akár egy évvel is korábban elkezdi sorvasztani, és így idő előtt felmondjaa szolgálatot.

Te melyik utat választod? Elszántad magad arra, hogy nekifogsz fogyasztani,habzsolni ezeket a tablettákat? Vagy pedig az élet iránti ösztönöd, azéletszereteted az erősebb oldalad?

Ja! Szinte elfelejtettem ismertetni a tabletta összetevő elemeit! Havalakit nagyon érdekel, könnyedén előállíthatja. Mindenkép szükséges hozzá 24-ből23 óra ébrenlét; napi 6-8 adag kávé; és érdemes hozzáadni a rendszertelenétkezést is. (Hanyagolható a fölösleges, pihenésre szánt idő, a szabadság, anyugalom, a rendszeres testmozgás.) Segédanyagok: folyamatos világháló;legkevesebb 3–4 maroktelefon; az autó motorjának 4000 fordulatszámon kiadottzúgása. További összetevők: némi stressz, szorongás, aggodalom, depresszió,max. önzőség, intolerancia, valamint igények szerint választhatók a különbözőfóbiák is. A tabletta további tökéletesítése érdekében az egyén magaválaszthatja meg az ízesítőket, szokásai közül a megfelelőket kiválasztva.

Vigyázat! Túladagolás esetén zsenialitásod feltűnően nyilvánvaló lesz atársadalom számára!

 

Bíró Attila - Eszpresszó
2011. 07. 06.

„HÁT ISTEN NEKI, jere, üljünk be egy feketére az eszpresszóba. Számomra új dolog ez, új műfaj. Meg kell szokni" – ezekkel a szavakkal indítja egyik újságcikkét Márai, 1940. február 17-én. S aztán bemutatja a rövid tartózkodásra berendezett helyiséget, kicsiny asztalaival, liliputi székeivel és a nikkelezett gép villanyerő sajtolta mérges feketéjével. Ő, aki megszokta a kávéházak nyugodt, ünnepélyes márványasztalait, felkönyökölve, ráérősen eposzokat írt, s egy-egy kül- és belföldi újságcikk elolvasása után éppen a jövőbe akart látni...

Hetven év múltán ez a tempó csak hatványozódott, s az akkori sietség ma rohanássá nőtte ki magát. Boldogtalan otthontalanság... S a nyugtalan lelkek sietős percei ma még inkább másodpercekként pörögnek alá, a visszafordíthatatlan múlt pokoli üstjébe.

A minap ott álltam a sepsiszentgyörgyi Mikó utca sarkán – ebéd híján korgott a gyomrom –, bambultam a nyári esőcseppek szabályos tánclépései közt, s arra lettem figyelmes, hogy egy három év körüli kislány toporzékolt a „jól öltözött" anyja ölében. Hatalmas hamburgert nyomott a kislány kezébe, s másik karját fogva szaladtak az átjárón. A gondosan elkészített ebéd fele az út közepén maradt, és a kislánynak ez okozta gyógyíthatatlan bánatát.

Te érted ezt? Én nem! De ne sopánkodj, hanem igyekezz megérteni. Szokjál hozzá, hogy a világ változik. Siess, és ne lábatlankodj a hot dog árus előtt, mert nem illik sokáig elfoglalni a jogaikért küzdő polgártársak helyét. Két telefoncsörgés között ugorj be az eszpresszóba, reggeli kávéddal ne időzz...

Én addig egy kis időre csendesen bemegyek egy kávéházba, s kitalálom, mit főzzek ebédre. Jó étvágyat!

 

Bíró Attila - Fiaim, inkább együtt...
2012. 08. 04

1946-ban is épp ekkora volt a szárazság, mint idén. A kétségbeesés jóval indokoltabb volt, mert a világégés őrült káoszától, még vígan valcert járt a sírás és a borzalom. Az éhség nyomorfegyvere hangosabban sikított, s a pusztulás mély lövészárka sem nyújtott búvóhelyet a megmaradtaknak. A halál minden szervezkedést igyekezett megcsúfolni, s a lázas ragaszkodást, ami az embert az élethez kötötte, egy száraz esztendővel ajándékozta meg.

A sápadt asszonynak öt gyermeke ült asztalhoz mindennap, hogy a szegénység egyetemén, mint kitűnő hallgatók elsajátítsák a professzoranyjuk tudományát. A „semmiből gőzölgő vacsorát hogyan készítünk" diszciplína volt a legizgalmasabb. A szánalom úgy csorgott lefelé, mint a nyál a beteg tehénből. Aztán a két legkisebb kölyköt magához szorította, s nyugodt bivalyszemeivel gyönyörködött bennük. – Megmentem őket, mondogatta magában, s nekifeszült az őrjöngő sors elébe végtelen akarattal. Reggel tisztaruhába bujtatta a két porontyot, s elindult velük a vonatállomás felé. Elviszik őket néhány hónapra, s kapnak főt marhahúst s kovászos uborkát, s addig idehaza elunja táncát a nyomorúság.

A fekete lokomotív, mint monstrum, lassú vontatással püfögött be az állomásra, s megállt. Magával vonta a búcsúzás és reménytelenség vagonjait. A piszkos ablaküvegeken nem volt függöny, s látni lehetett a szűkölő élet kihajított áldozatait. Egy másik kitört ablakon kikönyökölt a borzalom, s a csontig leéhezett eleven arc kiragyogtatta vásott agyarait.

A sápadt asszony polipkarjai majd összeroppantották a fiatal csontokat. Titkos mélységből fakadt a görcs az ujjaiba, mely nem engedte mozdulni a két kisfiút. A megmeredt percek mozdulatlanságát egy éles vonatfütty hasította ketté. Aztán a monstrum elindult, magával cipelte fekete húscafatjait, s a kerekek ütemes kattogásával evickélt kifele a világból.

Fiaim, inkább együtt...

 

Bíró Attila - Foci – vallás
2011. 05. 09.

Ugyanazt a sportot – tegyük fel, a focit szeretjük és játsszuk valamennyien, csak különböző színű mezt öltünk magunkra. Van, aki a manchesteri ördögi vöröset viseli, s van, aki a Chelsea égszínkékjében őrjöng és tombol egy-egy ziccer után. Aztán a képlet egyszerű, mert hol az egyik, hol a másik csapat szerzi meg az előnyt, és a gólt követően tízezrek ajkáról csendül fel a saját himnuszuk. Csodálom ezt a „játékot", ahogyan a többi hatvanezer néző is, de talán azt csodálom a legjobban, amikor egy lélekkel, egy szívvel fejezik ki örömüket. Mindegyik csapatnak van saját himnusza, saját szimbóluma, eszméje, filozófiája, menedzsere és szurkolótábora... De a játék ugyanaz, a szabályok azonosak, és mindig a játékvezetőnek van igaza.

Ugyanazt a vallást – tegyük fel, a keresztény hitet szeretjük és valljuk valamennyien, csak különböző keresztséget öltünk magunkra. Van, aki a görög-keleti vöröset viseli, s van, aki az unitárius égszínkékjében örvend és lelkesedik egy-egy közös áhítat után. Aztán a képlet egyszerű, mert hol az egyik, hol a másik felekezet szerzi meg az előnyt, és az istentiszteletet követően tízezrek ajkáról csendül fel a saját hitvallásuk. Csodálom ezt a „játékot", ahogyan a többi hatvanezer unitárius is, de talán azt csodálom a legjobban, amikor egy lélekkel, egy szívvel fejezzük ki örömünket. Mindegyik felekezetnek van saját hitvallása, saját szimbóluma, hittana, teológiája, püspöke és hívő tábora... De a vallás ugyanaz, a jézusi törvények azonosak, és mindig az Istennek van igaza.

Én szeretem az unitárius csapatomat, szívesen „játszok", élek benne minden egyes nap. Vidám szívvel és lélekkel veszek részt minden közös áhítaton, s jóleső érzés, ha olykor én mondhatok el egy-egy (alakíthatok ki egy-egy ziccert) imádságot a közösségemben. És mindezek mellett a legszebb, amikor, akár tízen, akár hatvanan, de egy szívvel és lélekkel, büszkén mondhatjuk el közösen az unitárius hitvallásunkat. Hiszek egy Istenben...

 

Bíró Attila - Gondviselés, hét perc alatt...
2012. 05. 28.

Ez a nap is úgy kezdődik, akárcsak a többi. Már megint elaludtam – „az a nyamvadt csergőóra" – s alig van hét percem, hogy beérjek az irodámba. Hevesen mentegetőzöm, miközben gyors megszokottsággal gyűrött ingem úját igyekszem begombolni. Számból még kilóg a fogkefe, melyet idegességemben agyonrágtam, azonban az értékes időt folyton a zokni ikertestvére rabolja el. Akárcsak egy bűvészi mutatvány, úgy pörögnek ujjaim a cipőfűzők rengetegében, végül is úgy marad, hadd lógjon! Ah! Beleszédülök..., s már zárnám is az ajtót, amikor kellemes gyöngédséggel friss kávéillat árad szét szobám nyomasztó klímája közt. Nem, most arra nincs idő, rohanok és kész. Az autóban ülők, amikor ismét az órámra pillantok, s szívem heves dobogása a nyelvem alatt, mintha versenyre kelne a motor őrült robogásával. Aztán megcsörren a telefon, s valaki azt kéri, hogy írjam le a pontos címét. „Csak egy perc, ameddig találok valamit, amivel írhatnék"! Az írószert keresve nagy halom szemetet túrok fel: receptek, aprópénz, parkolójegyek, használt papírzsebkendők, „csak egy pillanat, itt kell lennie valahol".

Hirtelen egy látomásom van, „hiszen nekem is lehetne rendes életem". Arra ébredek, hogy kezembe akadt egy ceruza, de fékeznem kell. A kerekek fülembe hasító nyikorgása lelkemig nyilallik. Az átjárón békés gyerekek röhögnek az ablakon kinyújtott kócos fejemen! Felpörgetem a motort s tovább tépetek, és nocsak, időben megérkeztem. A parkoló végén illedelmesen rám köszön a portás: „Isten hozta uram! A hivatal zárva! Ma ünnepnap van!" „Valóban, az Isten hozott! Tényleg? Ünnep..."

 

Bíró Attila - Ima a lét Inszomniájában
2012. 10. 14.

Megbicsaklott álmaim naponta
hajnalosan ugranak ki szememből.
A lét otromba – kérlek Teremtő!
perceit, magam is békésen aludjam.

A megnyugvás, mely bivaly módjára
mihaszna mocsarában delel.
Bájos szférája – óhajom Úristen!
Éjjeli nyoszolyám borítsa.

A rettenet, mint élénk vipera
szökell s mardossa ébredésemet.
E torz világba – ó add Istenem!
Szunnyadjak én is csendesen.

Élethű rémálmok mindennapjai
szemembe szórja égető cseppjeit.
Öledbe bújni – hallgass meg Mennyei!
Kedvem volna, oly őszinte, gyermeki.

Fenséges volt az időtlen létálom,
mit e földre születés ébresztett fel.
Bűntelen nyugvásba – ó végtelen Hatalom!
engem is ringass el, altass el. Ámen.

 

Bíró Attila - Őszi illatok ellen tüntetek!
2012. 09. 01.

Ősz lett. S amíg én tüntetek húszezres tömegben, addig ő pofátlan egyszerűséggel megérkezik. Hová tűntetek, ti nyári éjjelek? Merre kószáltok, ti forró reggelek? Hát ezért tüntetek, mert nem bírom lenyelni, hogy ő csak úgy maga mögé tuszkolja a nyarat, s vele együtt az elnapolt kirándulásokat, a sokat ígért szabadságokat, az izgalmas utazásokat és minden tervemet.
Régebben utáltam érkezését, sőt gyermekkoromban hányingerem volt az illatától. Igen, mert magával hozta a műanyag füzetborító gyári bűzét, s azzal volt tele az egész szobám. Persze, ugyanígy fogadtam az olcsó, PVC-szerű anyagból készült iskolatáskát is. Ha jön az ősz, eszembe jut a gyümölcs íze. A gyümölcs-radírgumi és a dobozos papírragasztó íze is, mert iskolakezdéskor, ha tehettem, mind felzabáltam azokat. Aztán a mézédes szőlő aromája helyett a könyvtári házi olvasmányok dohos lapjait kellett szaglásznom egész közelről román nyelven. Vele együtt érkezett a korán ébredés kényszere, a csípős reggeleivel fűszerezett „trejkulor" duzzogása, na, meg a nehézszagú osztályterem csendjébe visító kréta megfutott hidegrázása.
Gyermekkorom őszein ezek ellen tüntettem, ma ezekért tüntetek!?
Most pedig hatvan táborozó gyermekkel kimegyek az erdő tövébe, s alázattal igyekszem elmesélni az ősz gyönyörűségét. Gazdag és lemásolhatatlan színek kavalkádját, melyeket angyalok kevernek s mázolnak a tájra minden éjjel. Élvezzük a vénasszonyok nyara simogató napsütését, gyönyörködünk a színesedő lombú fák szépségeiben. Beszélek nekik és magamnak a jó Isten áldásairól, melyekről nem feledkezünk meg most sem, s majd a templomban sem. Szólok az elmúlásról, az újrakezdésről és az Örökkévalóról. Az Iskoláról, amelyért tüntetek, amelynek múltját és jövőét tűntetnék el.
Ősz lett. Magával hozta illatát, hogy húszezer orr ne tűrje idén se, miként bűzlik az igazság.

 

Bíró Attila - Szántóföldbe elrejtett „Isten országa"
2011. 10. 12.

Sokféle elfoglaltsága van az embernek, rengeteg dolog leköti a figyelmét, de azt hiszem, ha kincskeresésről van szó, rögtön felkapja a fejét. Ritka teremtmény az, akit ne érdekelne egy ilyen téma. A kincs hiánya, vagy éppen annak megszerzése mindig megmozgatta az ember fantáziáját. S miközben ezt mondom, képzeletben már ott is vagy azon a hajón, amely horgonyt ütött egy lakatlan szigeten. Csodálod a hatalmas, meredek-sziklás partjait, s mindjárt föl is fedezted a barlang száját. Aztán rohanva odaérsz, fáradtan megállsz, mély lélegzetvétel után néhány lépést teszel befele, addig, amíg a hullámok víztükrei bejátsszák fényüket a barlang falára, s aztán a szürkeségben, a homályban, ahogyan visszanyered szemed fényét, megcsillan előtted az a rengeteg...

Tudom, zavaró ez a három pont és a befejezetlen történet, de Jézus nem ilyen kincsről beszél. Nem holmi „földi" kincsekről, hanem sokkal értékesebb és fontosabb kincsről. Az Isten országáról. Felismerjük-e ezt a kincset, sokféle elfoglaltságaink között? Felkapjuk-e fejünket, ha efféle kincsről hallunk?

Nap mint nap keményen dolgozunk, küzdünk az életért, a mindennapi kenyérért. Sokszor úgy belefásulva a monoton, egyhangú hajszába, hogy se jobbra, se balra nem nézünk már. Nem szánunk időt arra, hogy fölpillantsunk a ragyogó napra, a tiszta kék égre, vagy esetleg körültekintsünk magunk körül, hanem csak előre, mindig előre, haladni az általunk jól megszokott, jól ismert, hasított barázdákban. Lehet, hogy Isten sokszor egyenesen felkínálja kincseit, de mi nem akarjuk elfogadni, minket ez nem érdekel. Ez már unalmas...?! Lehet, hogy sokszor nekünk félig ki is ássa a földből, úgy hogy meg-megbotlunk benne, de nem akarjuk fölismerni, inkább közömbösen, hitetlenül átlépünk rajta, s még csak arra sem vesszük a fáradságot, hogy lehajoljunk érte. Pedig – higgyétek el – ez a kincs, ezek a kincsek, nincsenek is olyan mélyen elrejtve. Ott vannak a lehető legközelebb hozzánk. Lelkünk szántóföldjeiben vannak, és amikor a bennünk meglévő jóság, kedvesség, tisztaság, szeretet fénye ezekre rácsillan, akkor csodálatos ragyogás tükröződik vissza. Próbáld meg ezeket előbányászni, és légy ma te is egy ilyen ragyogó, tündöklő, csillogó, drága kincs!

 

Bíró Attila - Téli falevél
2011.12.03.

(az itthon maradt otthontalanoknak)
fehér bársonyba öltözött a reggel
didereg árván a konok falevél
el kell engednem – rezzenő nesszel
ősanyám karját, törzsét, gyökerét.

maradtunk páran a zúzmarás ködben
időket kiálló hősies balgák
el kell felednem – rozsdázó bőrben
otthonom ízét, zamatát, illatát.

lakatlan korona korhadt ágainak
nem érzem többé bizsergő nedvét
el kell fogadnom – bár szemeim áznak
napjaim végét, múlásnak idejét.

(az eltávozott otthonélők válasza)
Kiálts egy utolsót, egy igazit, nagyot,
Kapaszkodj szélbe, viharba, bűnbe
Föltámadt koroknak huzatos határit
Lépd át, szakadj le végre!
Van itt lent bőven gyönyör és rothadás
Taposott őseid hátán a sár.
Megfagyott gerincek márványtiszta fénye
Ragyogja vissza a tiszta kék eget.
Szakadj le kérlek, jer közénk bátran,
Nincs itt már kín, teher és fájdalom.
S ha mégis ott maradnál, a rügyező ágon,
Röhögne rajtad millió zöld levél...

 

Bíró Attila - Vagyok talentuma
2011. 11. 15.

Én, többet érdemeltem volna,
De Vagyok
Szemében kevésnek bizonyultam!
Csak egyet – olykor még annyit sem – adott,
A kamat, tőlem rendre behajtatott.

Én, mint gonosz és rest szolga,
Ki Vagyok
Vagyonát kurtára halmozza!
Csak egyet – olykor még ennyit sem – kapott,
Félelem, mi kettőnket elválasztott.

Én, üres szívvel s tenyérrel,
Most Vagyok
Haragját kihűlt számban ízlelem!
Csak egyet – olykor többet is – kérek,
Irgalom, füstölt oltárom becsapott.

Én, a fogcsikorgató sötétben már,
Nem Vagyok
Ünnepi lakomáját siratom, jajgatom!
Csak egyet – ezt az egyet – kérte,
Talentum, öröknek hitt lelkem halott.

 

Bíró Attila - Változás
2012. 02. 24.

„...mindnyájan el fogunk változni" (1Kor 15,51) – fogalmazódik meg az idei esztendő egyetemes imaheti tematikája, amely egyben annak lényege, célja és üzenete is akar lenni. Az a tény, hogy a jó pásztor, Jézus Krisztus, a mester, az élet mestere átformál bennünket. Hogy az elhangzott bibliai versek, imádságok, prédikációk és ezek által Isten megváltoztatja azokat, akik nemcsak hallgatják, hanem meg is hallják üzenetét. Vajon megtörtént-e bennünk a változás? Indult-e el bennünk valamiféle változás, átformálódás, alakulás, egy jobb, igazabb, szebb, tisztességesebb életforma felé? Valahányszor elhangzik egy-egy bibliai vers, az olyan akar lenni, mint ami meg tud ragadni. Fel akar rázni, fel akar ébreszteni, meg akar változtatni. Arról szól minden istentiszteleti alkalom, hogy történjék valami – valami változás bennem, az én lelkemben.

Gárdonyi Géza Gyermekkori emlékeim című írása gyönyörűen érzékelteti ezt a változást: „Mi egy talicska föld? Ha eső esik rá, egy csomó sár; ha nap süt rá, egy csomó por. Merőben értéktelen semmiség. De nem értéktelen és nem semmi, ha magot vetek belé. A jácint édes parfümöt von ki abból a földből, a menta balzsamos olajat, a tulipán piros festéket, az írisz kéket, a nárcisz fehéret. Ha virág helyett sóskát vetek belé, az a kis sóskamag sót és savanyúságot hoz ki abból a földből. Ha szőlőt vetek belé, hírmondója se jelentkezik a sónak, hanem cukor és éltető spiritusz az, amit a gyökér a földből kiválaszt. Vajon a földben van-e ez a sok minden? Vagy a magban?"

Feszültséggel, ideges, felzaklatott lélekkel megyek olykor templomba? Nyugodjak meg, találjak ott békességet! Lelkiismeret-furdalással szoktam belépni? Kérjek Istentől megbocsátást. Bánjam meg a lehető legőszintébben az én tévedéseimet, botlásaimat. Lelki vággyal, szomjúsággal, lelki éhséggel nyitom meg a hajlék ajtaját? Keressek, találjak táplálékot az én egyszerű, őszinte, rövid, kis imádságaimban. Haraggal, dühvel, bosszúval volt tele a szívem, amikor elindultam a templom felé? Kérjek Istentől erőt, bölcs szívet, hogy képes legyek megbocsátani és újra szeretni. Kétségeim voltak, megrendült az én hitem? Kérjem az Uramat, hogy erősítsen meg, s nyerjem vissza hitemet és reményemet.

Mit ér, a megannyi, éveken át türelmetlenül végig hallgatott papolás, unalmas istentisztelet? Merőben értéktelen semmiség? De nem értéktelen és nem semmi, ha lélek-magot vetek belé, mert megtermi gyümölcsét. Megtörténik a változás!

Oldalainkat 23 vendég és 0 tag böngészi

Keresés

Gondolatébresztő