To Top

Polgármesteri - köszöntő

Bokor Tibor

Kedves Látogató!

Tisztelettel köszöntöm Csernáton község hivatalos honlapján!

Településünk Kézdivásárhelytől 9 km-re fekszik, a Bodoki hegység keleti részén, a Csernáton patak völgyében. A Haszmann Pál Múzeum rendhagyó élő múzeum, felbecsülhetetlen muzeális és eszmei értékkel. Idős Haszmann Pál tanító és felesége, több mint 8000 darabból álló gyűjteményével indult 1974-ben a Damokos-udvarházban.

 A múzeumparkban Bod Péter egykori református lelkész, irodalomtörténész, polihisztor és Végh Antal ágyúöntő, ezermester honvéd főhadnagy mellszobra látható, valamint Jókai hársfája jelképesen kőasztallal és a paddal alatta. Tornya 66 méteres magasságával a legmagasabb volt Háromszéken. Az 1836 évi tűzvészben leégett. 1904-ben kijavították. A mai tornya 1836-ból való, ekkor alacsonyították le falait is a mai magasságra. A Római katolikus templom 1844-ben épült Urunk Színeváltozása tiszteletére. Az Ortodox templom 1872-ben épült az 1793-ban épített fatemplom helyére.

Polgármester: Rákosi Árpád 

Hírdetés

Csernáton Község Helyi Tanácsa pályázatot hirdet a 2023-es évre, sport és ifjúsági, vallási és kultúrális rendezvények résztámogatására, engedéllyel rendelkező természetes személyek, törvényes keretek között létrehozott jogi személyek számára.

A pénzösszegeket a 2023-as évben megvalósuló sport és ifjúsági, vallási és kultúrális programok, tervezetek és tevékenységek támogatására lehet felhasználni. A pályázathoz szükséges dokumentáció és a pályázati űrlap a Polgármesteri Hivatalban igényelhető hétköznap 800 - 1500 óra között. A pályázatok leadási határideje 2023. Május. 26, 14 00 óra.

Bővebb információkat a 0267/367501-es telefonszámon nyújtanak. Az éves támogatási program valamint a pályázati kiírás megjelenik Románia Hivatalos Közlönye VI. részében 2023 május 05 - én és 08 - án.

HÍRDETMÉNYEK

Fájl neve
An Adobe Acrobat file Anunt-Hirdetes-Decizii
An Adobe Acrobat file legea-nr-196-2016-privind-venitul-minim-de-incluziune
An Adobe Acrobat file Poster VMI_A3_WEB_16 oct (002) (3)
An Adobe Acrobat file Pliant informativ VMI_WEB_16 oct (002) (1)
An image file Ertesites-VMI
An Adobe Acrobat file CERERE VMI
An Adobe Acrobat file APV
An Adobe Acrobat file Anunt licitatie masa lemnoasa
An Adobe Acrobat file Contract Orange Romania
An Adobe Acrobat file HCL_9_2021_acces-propr-publica-construirii-instalării-întreținerii-înlocuirii-sau-mutării-reţelelor-de-comunicaţii-electronice
An Adobe Acrobat file HCL_9_2021_Anexa-la-Regulament-ancom-TARIFE
An Adobe Acrobat file PUZ hirdetes
An Adobe Acrobat file Anunt fond funciar _ Felhihvas
A Microsoft Word file Anunt zile libere_munkaszuneti napok
An Adobe Acrobat file ComunicatPrimariiSof.II
An Adobe Acrobat file Informare Primării rezerviști voluntari 2023
An Adobe Acrobat file ANUNT ANL
An Adobe Acrobat file POSZTER_HU_A3
An Adobe Acrobat file POSZTER_RO_A3_CERNAT
A Microsoft Word file petpalackos iras
A Microsoft Word file tip cerere
An Adobe Acrobat file Szenyvizgodrok kerdoiv
An Adobe Acrobat file Raport-PUZ-615-2018
An Adobe Acrobat file Raport-PUZ-12-2008
An Adobe Acrobat file Puz Cernat1
An Adobe Acrobat file Norme-privind-recrutare-personal-de-recensamant
A Microsoft Word file oltasi-hirdetes (1)
A Microsoft Word file Program anual si anunt de participare MO
An Adobe Acrobat file Program anual si anunt de participare_Legea 350
An Adobe Acrobat file Proiect-PUZ-615-2018
An Adobe Acrobat file Puz Albis viz
An Adobe Acrobat file Proiect-PUZ-12-2008
A Microsoft Word file Közérdekű közlemény kóborkutya problémákkal kapcsolatosan
An Adobe Acrobat file Inchidere-PUZ-615-2018
An Adobe Acrobat file Inchidere-PUZ-12-2008
A Microsoft Word file Hirdetes fa licit_2021
A Microsoft Word file FELHIVAS NÉPSZÁMLÁLÁS 2021_2022 (1)
A Microsoft Word file caiet de sarcini
A Microsoft Word file Anunț privind înscrierea în lista candidaților pentru personalul de recensământ în vederea
A Microsoft Word file Anunt_fa licit_2021
A Microsoft Word file Anunt_21.09.2021
A Microsoft Word file Anunt_fa licit
A Microsoft Word file anunt_licitatie statie de alimentare 22062022
A Microsoft Word file Anunt_Proiect_Proiecte pe anul 2021
A Microsoft Word file ANUNT
An Adobe Acrobat file Anunt-PUZ-615-2018
An Adobe Acrobat file Anunt-PUZ-12-2008
A Microsoft Word file Anunt Public Autorizatie platforma
A Microsoft Word file Anunt Public Autorizatie apa-canalizare
An Adobe Acrobat file Anunt program cu publicul_IT
An Adobe Acrobat file anunt licitatie
An Adobe Acrobat file Anunt colectiv Somatii 2022
An Adobe Acrobat file Anunt Colectiv Notificari

⇒ Turizmus ⇐

turizmus legfontosabb hírei, nevezetességek, turisztikai ajánlatok, szálláshelyek, éttermek...

⇒ Oktatás ⇐

Információk az oktatásról, a tanórán kívüli tevékenységekről.

⇒ Sport ⇐

„Ép testben ép lélek”

⇒ Egyházi élet ⇐

Egyházi élet, felekezetek

⇒ Kultúra ⇐

Csernátoni kulturális élet esménynaptára

 

ESEMÉNYNAPTÁR

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
0
Székelyföldi község

a történelmi Háromszéken

0
-ben

 született Bod Péter irodalomtörténész

0
lakos,

akik büszkék az évszázados múltra

0
-ban

nyitotta meg kapuját a Haszmann Pál Múzeum 

Csernátona fejlődésa biztonsága jövő

Line

Alig van ország, mely több természeti, történelmi és népéleti kinccsel birna, mint a Kárpátok által körülölelt haza;

      MIKEWEB1           ©  Mike Web        Flag Counter

PRIMĂRIA COMUNEI CERNAT

© All Rights Reserved

 

Sign in to your account